Aktuális

HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR ALKALMAI

Március 24 – Virágvasárnapon 10 órakor Szokoup István teológus hallgatót köszönthetjük gyülekezeti közösségünkben, aki az igehirdetés szolgálatát végzi. Március 28 – Nagycsütörtökön 18 órakor, közös vacsorával  Március 29 – Nagypénteken 18 órakor, passióolvasással, Március 30 – Nagyszombaton 18 órakor, csendmeditációval,

Pünkösd színei a gyülekezetben

A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség Pünkösd ünnepét Pünkösdi festéssel és ünnepi istentisztelettel ünnepelte meg.   május 22-én Pünkösdi festés címmel önkéntes napot hirdettünk a gyülekezetben és a városban, melyen 15 fő vett részt. A gyülekezet tagjai és barátai két festős feladaton

Andorka Eszter Program "Isten kertje a Mandák-házban"

A Magyarországi Evangélikus Egyház Andorka Eszter Programján keresztül a 2023-as évben 300.000.-Ft-tal támogatta Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközségünk életét. A Mandák-ház zöldfelületeit több alkalommal közössen újítottuk meg. Március végén egy nagyobb kertész akcióban az előző években a Mandák lakóinak zöldhulladékából termelt komposztot

Gyógyító mesék a templomban

A Józsefvárosi Önkormányzat minden évben pályázati úton támogatja az egyházak, egyházi szervezetek, egyházi alapítványok közösségi programjait. A 2023-as évben az önkormányzat hozzájárult a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség nyári táborához, közösségi és kulturális eseményeihez. A 600.000.- ft összértékű támogatást a programok meghirdetésére,

Milyen jó meleg van a templomban!

Megújultak a templomablakok a Mandák-házban és új fűtési rendszerünk lett. Az energiaárrobbanás aggodalommal töltött el bennünket, nem tudtuk, hogy a téli időszakban ki tudjuk-e majd fűteni közösségi helyiségeinket. Egyházunk gyülekezetünk segítségére sietett a bajban és előrelátóan gondoskodott rólunk. Energiahatékonysági beruházásunkat

Milyen jót táboroztunk

Tábor beszámoló A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség 2023. július 3-13. között Sirokon szervezett gyülekezeti ifjúsági tábort, mely tizennyolc 14 és 18 év közötti gyerek négy felnőtt részvételével zajlott, a várakozásainkon felül jól sikerült. A Bethlen Gábor Alap támogatásából fedezni tudtuk a

Mandák programjai

Kedves Táborozók! Biztosan ti is várjátok már a Mandák napközis tábort, mi szervezők örömmel készülünk, hogy egy élményekben gazdag és jó hangulatú hetet tölthessünk együtt. Táborunkról evangélikus gyülekezetünk honlapján is olvashattok. Táborunk középpontjában Jézus alakja áll, aki példazatokban tanított az

Ünnepi istentiszteleti rend - 2023 Húsvét

Szeretettel várunk benneteket a húsvéti ünnepeken   Szolgálattevők: Bolba Márta lelkész vezeti az istentiszteleti alkalmat, Kapi Máté kántorizál, Hadady Farkas várja a gyerekeket bibliai témájú gyermekfoglalkozással helyszín: 1086 Budapest Karácsony Sándor utca 31. (Mandák-ház)   Március 31. péntektől interaktív keresztút,

Ünnepi istentiszteleti rend

Mandák-ház 1086 Karácsony Sándor utca 31. november 27. advent első vasárnapja 10 óra (+ idősotthoni szolgálat: éneklés, adventi kalendárium felállítása) december 4. advent 2. vasárnapja vendégszolgálat: Rihay Szabolcs lelkész dec 11. 10 óra istentisztelet + kerek egy ég c. adventi