Mandák-ház – Civil HUB

A ház története

A Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház úgy jött létre, hogy egy gazdag polgárasszony az egyházra hagyta a vagyonát. Az államosítás idején a házban szeretetotthon működött, 20 kis lakásba egyházi kötődésű lakók költöztek.

A szerzetesrendek feloszlatása idején több diakonissza a Mandák Házban talált otthonra, ekkor az istállót templommá alakították, hogy a nővérek minden nap megtarthassák istentiszteleteiket.

A Házban rövid ideig az Evangélikus Hittudományi Egyetem lány kollégiuma működött. A MEVISZ-Bárka alapító tagjai segítettek a Ház tetőterének beépítésében, s a pincében ifjúsági klubbot működtettek.

Jelenleg a tetőtérben diákok laknak, a földszinten található lakásokban pedig diákok és idős lakók. A Ház udvara parkosított, kellemes kikapcsolódást nyújt. A Mandák Háznak 50 lakója van, 40 egyetemista és 10 idős ember. A templomban vasárnap reggel istentiszteletre gyűlünk össze.

Folyamatban lévő projektjeink

Az NDI Vallásszabadság programjában "Empowering the Laity participating in Public life and practice solidarity c. projektjében Gyülekezeti közösségszervezés tananyagot fejlesztünk és szöveggyűjtemény összeállítását vállatuk a MET és a CKA kolaíciós partnereinkkel, Lakatos Kinga, Bolba Márta, Péterfi Ferenc, Bálint Mónika, Szabó-Kertai Ildikó, Lőrincz Borbála fordító és Koczor Ágnes irodavezető munkatársi közösséggel.

Egyéb

A Magdolna és Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program Lakóház és Család Mentorálás projekt elemében a Józsefvárosi Családsegítő szakmai partnereként gyermekprogramokat, és bérlői érdekvédelmi csoportot szerveztünk. (VEKOP)
A Bérlői érdekvédelmi csoport munkáját a Facebookon is nyomon követhetik