Június 30-án pénteken láttuk vendégül a norvégiai Molde város katedrálisának leánykarát. A kórus Remoy Tormod evangélikus lelkész vezetésével érkezett Budapestre. Ebben a nemzetközi találkozásban megélhettük, hogy Isten az egész világon Úr, minket ismeretlenül is összeköt. Románné Bolba Márta józsefvárosi evangélikus lelkésznő beszámolója az alkalomról.
A lányok csilingelő hangon énekeltek, és megszólaltatták a reformációi örökséget összefoglaló öt Sola-t. Ismerősen hatott az irgalomért esedező Kyrie liturgikus tétel. Az evangélikus identitás sarokpontjai a kórusműveken keresztül egészen ismerős módon jöttek közel hozzánk, és teremtették meg a közösség alapját ismeretlenek között is. A társalgás nyelve az angol volt, a záró darab is az Im so happy kezdetű popsláger, melybe a közönség is be tudott kapcsolódni: tapssal jelezve, hogy felvette a ritmust.
A találkozás alkalmával azt éltem át, hogy evangélikusként kereszténynek lenni is egyetemes, nem partikuláris élmény. Ahogy Norvégiából Magyarországra jöttek a testvérek, határokon repültek át. Isten is áttörte az eget, és a földre jött, ezzel lépte át a legnagyobb határt. Már semmi nem választ el bennünket Istentől.
Ezekben a nemzetközi találkozásokban szimbolikusan is kifejeződik, hogy Isten az egész világon Úr, minket pedig ismeretlenül is összeköt.
A templomi koncertre más gyülekezetekből is érkeztek vendégeink. Szeretettel láttuk a Te meg én református gyülekezet roma ifjúsági csoportját, akik az eső elől menekültek be a templom védettségébe.
Gyülekezetünk jegyzője, Ott György ínyenc lecsóval várta a vendégeket. A templomkertben vacsoráztunk, ismerkedtünk új barátainkkal – norvégokkal és magyarokkal. A koncert hírére kórusének kedvelők is jöttek és egészen meglepő módon ismerősökre is találtak. Gyülekezetünk egy szerény tagjáról kiderült, hogy kvízmester és országunk egyik legműveltebb embere, ezt egy koncert hírére betérő matematikus-programozó árulta el, akivel régebben egy kvíz klubba jártak. Meglátogatott bennünket a cinkotai gyülekezet egy tagja is, aki 1955-ben Józsefvárosban konfirmált, és most visszahúzta a szíve.
Búcsúzóul énekeltünk egymásnak norvég és magyar népdalokat is és kikerestük az Evangélikus Énekeskönyvből a norvég énekeket. Megélhettük a testvéri közösséget a távoli népek között, a nemzetek és a felekezetek között. Az asztali áldás valósággá lett rajtunk, és megtapasztalhattuk, hogy egy Nagy Úr vendégei voltunk.
Fotók: Román Péter