Blog

Segítjük a menekülteket

„Ez állami feladat kellene legyen” – 25 ezer menekült lehet Budapesten, töredékük kap segítséget A menekülteket segítő csoportok eddig sem voltak könnyű helyzetben, ám a szomszédos háború és a rezsiválság miatt újabb kihívásokkal kell szembenézniük. Miközben az egyházi és civil

Nem szabad feladni a reményt, a béka is megmondta

Révbe ért Bolba Márta evangélikus lelkész és csapatának több mint egy hónapja tartó munkája, hiszen megnyitotta kapuit a Dévai Fogadó. A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség menekülteket segítő szolgálata eddig (közismerten sikeresen) a Mandák-házban működött, de a korábbi helyszínt kinőtték és civil

Dévai Fogadó megnyitó

“Így szólt az Isten:Elődbe adtam, a jót és a rosszat,az életet és a halált.Válaszd hát az életet.” Örömmel adunk hírt arról, hogy a Mandák-házban végzett menekültsegítő munkánk kinőtte magát, új célokkal, új eszközökkel gazdagodott.. Örüljetek velünk, mert új helyet nyitunk!

Túrmezei Erzsébet emlékezete - Igen, Atyám

Szeretettel várlak benneteket erre az istentisztelettel egybefűzött kedves eseményre. Az istentisztelet után Túrmezei Erzsébet emléktábláját avatjuk a Mandák-ház belső homlokzatán a 15-ös lakás falán, ahol Erzsébet testvér 15 évig élt.   Túrmezei Erzsébet diakóniai öröksége Túrmezei Erzsébet emlékévet hirdetett egyházunk,

Adománygyűjtési felhívás

Adományátvétel ügyben a mandakonkentes@gmail.com címre tudtok írni munkatársainknak. Élelmet most nem kérünk, azt vásároljuk.  Pénzbeli támogatást szívesen fogadunk: bankszámlaszámunk. Amit nagyon szívesen fogadunk: Szezonális ruha, férfi ruha, nagy méretű női ruha, hosszú szoknyák. Pulcsi, kabát. Lábbeli: sportcipő, csizma, bakancs, utcai

Mandák-ház programjai

A Mandák-ház heti rendszerességgel szervez családoknak, gyermekeknek programokat, amelyekre továbbra is mindenkit szeretettel várunk. A Mandák-ház lelki otthont biztosít kicsiknek és nagyoknak, ezért az alábbiakban részletesen bemutatjuk, mit tervezünk az elkövetkezendő időszakra.  Istentisztelet a Mandák-házban Szeptembertől vasárnaponként 10 órától az

tábor

Napközis tábor   Tavaly jókedvű és élményekben gazdag hetet töltöttünk együtt, reményeink szerint idén sem lesz ez másképp.  Ezúttal József és testvéreinek története adja a tábor keretét, amelyben kézműveskedünk, kirándulunk, énekelünk és persze sokat játszunk. A tábor családias jellegű, hiszen

Külföldi delegációk a Mandákban

Május második felében két különleges külföldi delegációt látunk vendégül a Mandák-házban, amelyekkel a Magyarországi Evangélikus Egyház Ökomenikus és Külügyi Osztályának köszönhetően lesz szerencsénk találkozni. Május 16-án hétfőn az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) képviseletében Rachel Eskesen, Marie Anne Sliwinski és Emily

Maci a Mandák házban_programok

A Mandák-Ház továbbra is szeretettel vár mindenkit rendezvényeire, programjaira, amelyekből ezúton szemezgetünk. Részletekkel hamarosan jelentkezünk.   Májusi programjaink Vasárnaponként 10 órakor istentiszteletet, szerdánként 18:30 órakor bibliaórát tartunk. Hetente egyszer a Palánta Társulat bábelőadását élvezhetik kicsik és nagyok. Önkéntes napok: május

Hittan - tájékoztatás

Kedves Szülők, szeretettel várjuk gyermekeiket evangélikus hittan órára. A Józsefvárosi általános iskolákban a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség szervezi meg a hitoktatást. A hittanórák órarendi keretben az iskolában,1-2-3 fős csoportokban zajlanak. Jézus életéről, bibliai történetekről, egyházunk történetéről és szokásairól, a gyermekek lelki kérdései mentén