Dévai Fogadó megnyitó

Dévai Fogadó megnyitó
“Így szólt az Isten:
Elődbe adtam, a jót és a rosszat,
az életet és a halált.
Válaszd hát az életet.”
Örömmel adunk hírt arról, hogy a Mandák-házban végzett menekültsegítő munkánk kinőtte magát, új célokkal, új eszközökkel gazdagodott..
Örüljetek velünk, mert új helyet nyitunk!
A Dévai Fogadó Közösségi Központ megnyitja kapuját a segíteni vágyók és a háború elől menekülők előtt.
 
 
Szeretettel várunk Benneteket, hogy ünnepeljük együtt az életet, a biztonságos megérkezést, az önkéntesek és adományozók szeretetét, a befogadó magyar közösséget és a hozzánk Ukrajnából és más országokból érkező oltalomkeresőket.
Ünnepeljük együtt, hogy Magyarország megmutatta barátságos és segítőkész arcát, amikor együtt mozdult a háború elől menekülő emberek segítésére.
Ünnepeljük azt, hogy mi az élet, a béke, a szeretet és az igazságosság oldalán állunk, szemben a pusztítás és a gyilkolás erőivel.
 
Mit hozzatok?
Jókedvet, süteményt vagy más, könnyen tálalható finomságot, egy szobanövényt, amivel otthonossá varázsoljuk ezt a helyet.
Mivel készülünk? Ukrán asszonyok süteményt sütnek nekünk, lesz élőzene, forró italok és jó társaság.
Program:
Nyitott Fogadó - épület bemutatás a Fogadó munkatársainak vezetésével, betekintés a hétköznapokba
17:30 Érkezés
18:00 Házi áldás
Megnyitó beszédet mond:
Bolba Márta evangélikus lelkész
Juliette Stevenson az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviseletében
Rita Minikh ukrán képzőművész, aki Magyarországon kezdi újra az életét
19:00 Fogadás, kötetlen beszélgetés, élőzene
 
Részvételi szándékodat kérlek jelezd a regisztrációs link segítségével: https://docs.google.com/.../1ijERfuuc8mgHZwkZIcg.../viewform
Üdvözlettel:
a Dévai Fogadó csapata
Запрошення на відкриття 30 листопада 2022 року.
"Так говорить Бог:
Я дав перед вами добро і зло,
життя і смерть.
Тож обирайте життя".
Ми раді повідомити, що наша робота з біженцями в "Мандак Хаусі" розширилася і збагатилася новими цілями і новими інструментами.
Радійте разом з нами, адже ми відкриваємо новий простір!
Громадський центр "Прихисток в Девай" відкриває свої двері для тих, хто хоче допомогти, і для тих, хто втікає від війни.
Запрошуємо Вас приєднатися до нас у святкуванні життя, безпечного прибуття, любові волонтерів та донорів, гостинної угорської громади та шукачів притулку, які прибувають до нас з України та інших країн.
Давайте разом відсвяткуємо те, що Угорщина показала своє дружнє та корисне обличчя, об'єднавшись, щоб допомогти людям, які тікають від війни.
Святкуймо, що ми стоїмо на боці життя, миру, любові та справедливості, проти сил руйнування та вбивства.
 
 
Що ми готуємо? Українські жінки пектимуть для нас короваї, буде жива музика, гарячі напої та гарне товариство.
Програма:
Відкрита корчма - екскурсія працівниками корчми, знайомство з побутом та повсякденним життям
17:30 Прибуття
18:00 Освячення дому
Вступне слово
Вітальне слово пастора Болба Марти , лютеранського пастора
Джульєтта Стівенсон, представника УВКБ ООН
Рита Мініх, українська художниця, яка починає нове життя в Угорщині
19:00 Прийом, неформальна дискусія, жива музика
 
Просимо повідомити про свій намір взяти участь у заході, скориставшись посиланням для реєстрації: https://docs.google.com/.../1ijERfuuc8mgHZwkZIcg.../viewform.
З повагою:
команда "Девай

Dévai Fogadó Menekülteket Segítő Közösségi Központ

A Mandák házból új helyre költözött a gyülekezetünk menekültsegítő szolgálata:
1134 Budapest Dévai utca 11.
tárgyi adományok fogadása: +36704034346, Csizmadia Irén
önkéntes csoportok fogadása, önkéntes koordináció: mandakonkentes@gmail.com , Rácz Katinka munkatárs
 
Nyitvatartás SZERDA, CSÜTÖRTÖK 10-18 óra

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.