- május 24-én Nyílt napot tartottunk a Mandák-házban, melyre 70 látogató érkezett. A Budapest100 Öko/Zöld rendezvény fővárosi házak történetét, közösségeit bemutató rendezvényéhez kapcsolódtunk. A Kortárs Építészeti Központ cikket is írt a ház régi történetéről a fellelhető újságcikkek alapján. https://budapest100.hu/house/karacsony-sandor-utca-31-33/
A Mandák-ház idén is megnyitotta kapuit nyílt napján, ahol minden korosztály megtalálta a számára érdekes és tartalmas programokat. A délelőttöt családi foglalkozások, egész napos gyermekprogramok, valamint a ház és a kert különleges bemutatói tették emlékezetessé.
Délelőtti programok
10:00–12:00
- A résztvevők kövirózsát ültethettek dió- és tojáshéjba Soltis Lillával, a Sion Evangélikus Nevelőszülői Hálózat szakmai vezetőjével.
11:00–12:00
- „Gyógyító dallamok – Örömzene” címmel zenés gyermekfoglalkozást tartott Sándor Bea zeneterapeuta, gyülekezetünk tagja. A programra előzetes regisztrációval lehetett jelentkezni.
Egész órakor induló turnusok
- Vida Márton biológus vezetésével gyógynövényfelismerő séták indultak a kertben.
- Bolba Márta evangélikus lelkész, a Mandák-ház vezetője háztörténeti tárlatvezetéseken ismertette meg az érdeklődőket az épület múltjával.
- A templomtér egész nap nyitva állt: Lakatos Kinga szerzetesnővér interaktív imaösvénnyel várta a látogatókat.
Egész nap elérhető programok
- Túrmezei Erzsébet költő életét bemutató sarok várta az irodalom kedvelőit.
- A kert gyógynövényeiből készült frissítőket a limonádébárban kóstolhatták meg a vendégek, ahol Koczor Ágnes, a Mandák-ház gazdasági vezetője szolgált nagy szeretettel.
- A kertben piknikezni, pihenni és beszélgetni is volt lehetőség.
- A Mandák-házban működő szociális szolgáltatások is bemutatkoztak. Többek között a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség közösségszervezői, Balázs András és Szilasi Emma is jelen voltak.
Gyermekprogramok egész nap
Hitoktatóink – Márki Zsuzsanna, Búza Viktória és Szabó Eszter – egész nap játékos foglalkozásokat vezettek:
- csillámtetoválás
- arcfestés
- társasjátékozás
- mozgásos és ügyességi játékok
- kézműveskedés
A nyílt nap során sokan ellátogattak hozzánk: családok, barátok és érdeklődők egyaránt. A közös élmények, a játék, a beszélgetések és a templomi csend mind hozzájárultak ahhoz, hogy tartalmas és örömteli napot töltsünk együtt a Mandák-házban.