Mandák ház

Segítő projektek befogadása

A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség, amelynek központja a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház (Mandák-ház), 2015 óta vesz részt a menekültek társadalmi integrációjának támogatásában és dolgozik össze ez ügyben több szervezeti partnerrel. Évek óta otthont ad a menekült nap rendezvényeinek és helyet

Evangélikus Diakónia Integrációs Szolgálat

Evangélikus Diakónia Magyarország Integrációs Szolgálat Amikor a Magyarországi Evangélikus Egyház menekülteket segítő irodát nyitott, a Mandák Ház egyik irodahelyiségébe költözött a szolgáltatás, mely azóta is itt működik. Menekültügyi szociális munkával, tehát: lakhatási segítséggel, ügyintézéssel, magyar tanulással és adományokkal segítik a

Így ünnepeltük a menekültek világnapját

Június 20-a Menekült Világnapja. A Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniája több mint egy éve a Mandák Házban működteti menekült szolgálatát. Az integrációs szolgálat munkatársai és programjának résztvevői terített asztallal vártak bennünket a Karácsony Sándor utcai templom kertjében. Gyülekezeti termünkben megtekinthető fotókiállításon egy iparművészeti egyetemi

Konfirmációra készülő, rendhagyó beszélgetés

Amint arról már korábban is beszámoltunk, mióta kitavaszodott, legtöbb gyülekezeti programunk a Mandák ház kertjébe költözött. Amikor csak lehet, itt tartjuk a péntek esti vacsorákat: A szerda esti kollégiumi áhítatokat: Legutóbb pedig rendhagyó módon közös alkalmat tartottak a pünkösdi konfirmációra készülő

Farsangi mulatság lesz a Karácsony Sándor utcában

A szokásos péntek esti közös vacsora február 24-én farsangi mulatsággal egészül ki. Az Integrációs Szolgálat szervezésében pénteken öttől farsangi mulatságot tartunk a Karácsony Sándor utcában február utolsó péntekén, 24.-én. Öttől koncert, hattól táncház és vacsora lesz, mindenkit szeretettel várunk! Beöltözni

Integrációs Szolgálat

Az Evangélikus Diakónia a menekültek segítésére létrehozott integrációs irodája 2121 május óta működik a Mandák házban – szociális munkával, közösségi programokkal és nyelvi kurzusokkal segítik a jövőben a hazánkban élő bevándorlókat. Az integrációs szolgálat itt tartja (magyar, angol és arab