2017

Tavasz a gyülekezetben

Mióta megjött a jó idő, egyre több időt töltünk a gyülekezet Karácsony Sándor utcai bázisának csodálatos kertjében, amiről Kovács Márta gyülekezeti munkatárs az Evangélikus Élet gyülekezetünkről szóló riportjában így nyilatkozott: „Csoda, hogy Budapest belső területén itt ez a földszintes ház, amelynek van egy

Megbékélés - Liszka Viktor

Liszka Viktor józsefvárosi evangélikus lelkész igehirdetése. Elhangzott vízkereszt utáni harmadik vasárnapon. Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte őt: Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak. Ő így szólt hozzá: elmegyek, és meggyógyítom. De a százados ezt

A szeretethimnuszról - Liszka Viktor

Liszka Viktor prédikációja 2017.02.26.   Törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra! Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom. 2És ha prófétálni is tudok,

Ne félj! - Gyülekezeti hétvége lesz Balassagyarmaton

Március 10-12. között kirándulással, elmélyüléssel, játékkal, testi-lelki feltöltődéssel egybekötött gyülekezeti kirándulást szervezünk, melynek témája: Ne félj! A Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség lesz a vendéglátónk. Részletes program hamarosan, addig is jelentkezni lehet a jozsefvarosi.evangelikus@gmail.com e-mail címen. Az esemény facebook-oldala pedig itt érhető el.