May 15, 2019

A Mandák Ház lelkésze - filmelőzetes

Takács Mária filmrendező dokumentumfilmet készített lelkészünk, Bolba Márta, 8. kerületi evangélikus lelipásztor közösségszervező munkájáról, melynek bemutatója június 3-án lesz, addig is megmutatjuk nektek a film előzetesét. Bolba Márta a 8. kerületben található Mandák Ház evangélikus lelkésze. A Ház a kerület

Cantate vasárnapi éneklés Jamesével

Molnár Emese, a Jamese (jamese.hu) zenekar frontembere érkezik a vasárnapi istentisztelet utáni kávézásra, hogy Cantate vasárnapján egy élményének workshop keretében együtt ünnepelhessük az emberi hang erejét. Emese jazzénekesként, hangképzésben jártas tanárként vallja: az együtténeklés élménye elsöprő erejű – ahogy azt

Májusi istentiszteleti rend a Szentkirályi utcában

A Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet vasárnap délutáni istentiszteleti alkalma májusban is várja mindazokat, akik éhezik és szomjazzák a közösséget és az Istennel való találkozást. Igehirdetők az elkövetkező időszakban: Május 5.: Benkő Vilmos Május 12.: Rihay Szabolcs Május 19.: Lénárt Viktor Május