May 2019

Júniusi istentiszteleti rend a Szentkirályi utcában

A Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet vasárnap délutáni istentiszteleti alkalma júniusban is várja mindazokat, akik éhezik és szomjazzák a közösséget és az Istennel való találkozást. Igehirdetők ebben a hónapban: Június 2.: Rihay Szabolcs Június 9.: Rihay Szabolcs Június 16.: Lénárt Viktor Június

Nemsokára mozikban A Mandák Ház lelkésze című film

Nemsokára mozikba kerül Takács Mária rendező A Mandák Ház lelkésze című dokumentumfilmje, amely egy társadalompolitikai kérdésekben is állást foglaló, háromgyerekes evangélikus lelkésznő, Románné Bolba Márta, gyülekezetünk lelkészének egy évét mutatja be. Forrás: evangélikus.hu Bolba Márta a VIII. kerület evangélikus lelkésze,

Egyház az elesettek szolgálatában

Gyülekezetünk vállaltan kiáll a menekültek, a hátrányos helyzetűek jogai és a nemek közötti egyenlőség mellett, mindezzel összefüggésben komolyan vesszük a klímaváltozás fenyegetését és szeretnénk csatlakozni az ökogyülekezeti mozgalomhoz is. Idehaza ez komoly vállalásnak tűnhet, ám mindezzel létező teológiai hagyományhoz kívánunk

Minden Fedél Nélkül mögött megbújik egy élettörténet

Kevés gyülekezet mondhatja magát olyan szerencsésnek, hogy minden eseményét profi fotós dokumentálja. Nekünk azonban nem is akármilyen fotósunk van Román Péter, Bolba Márta lelkésznő férje személyében. Munkájáról korábban az Index.hu is készített összeállítást: “Román Péter civilben közgazdász, alkalmazásokat fejleszt, valamint

Lelkészek, barátok, apák

Lénárt Viktor, Joób Máté és Rihay Szabolcs, a vasárnap délutáni Szentkirályi utcai istentiszteleteink lelkészei, nagycsütörtökön beszélgettek a Manna FM stúdiójában húsvétról, hivatásról és sok minden másról. Hallgassátok őket szeretettel! “Nagycsütörtök estéjén ki más munkáját ismerhetnénk el, mint a lelkészét. Lénárt

A Mandák Ház lelkésze - filmelőzetes

Takács Mária filmrendező dokumentumfilmet készített lelkészünk, Bolba Márta, 8. kerületi evangélikus lelipásztor közösségszervező munkájáról, melynek bemutatója június 3-án lesz, addig is megmutatjuk nektek a film előzetesét. Bolba Márta a 8. kerületben található Mandák Ház evangélikus lelkésze. A Ház a kerület

Cantate vasárnapi éneklés Jamesével

Molnár Emese, a Jamese (jamese.hu) zenekar frontembere érkezik a vasárnapi istentisztelet utáni kávézásra, hogy Cantate vasárnapján egy élményének workshop keretében együtt ünnepelhessük az emberi hang erejét. Emese jazzénekesként, hangképzésben jártas tanárként vallja: az együtténeklés élménye elsöprő erejű – ahogy azt

Májusi istentiszteleti rend a Szentkirályi utcában

A Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet vasárnap délutáni istentiszteleti alkalma májusban is várja mindazokat, akik éhezik és szomjazzák a közösséget és az Istennel való találkozást. Igehirdetők az elkövetkező időszakban: Május 5.: Benkő Vilmos Május 12.: Rihay Szabolcs Május 19.: Lénárt Viktor Május

Egyház a világban

“A társadalmi beágyazottság kifejezéssel egy családok támogatására kiírt pályázattal kapcsolatban találkoztam először. Az volt a kérdés, hogy milyen a gyülekezet társadalmi beágyazottsága. Sok időbe telt míg megfejtettem, hogy mire is kellene itt valójában gondolni. Aztán a projekttel kapcsolatban elkezdtem bejárni