Blog
Lakhatási lehetőség a józsefvárosi gyülekezet Mandák Házában
Ha szeretnél olcsóbbat, mintha albérletben laknál, de a kollégiumokban sokallod a lakótársakat, ne keress tovább! Új helyek (lányoknak és fiúknak egyaránt) váltak lakhatóvá a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház diákszállásán, amely zöld kertjével, tágas 2 és 3 fős szobáival várja
ÁDVENTI VENDÉGÜNK KORNIS MIHÁLY ÍRÓ
Kornis Mihály író felajánlotta, hogy bármikor nyilvánosság előtt beszélget velem bármiről, amiről szeretné, úgy, hogy ő hozzáadja irodalmi, én pedig teológiai elképzeléseimet egy szabadon választott emberközeli témához.A VÁRAKOZÁS lett a kiválasztott téma, amely talán nem tűnik első hallásra izgalmasnak…mégis az,
ÚJ ISTENTISZTELETI HELY ÉS IDŐ
Fontos! Istentiszteleti rend változás a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközségben: 2014 november 30-tól, vasárnaponként 1 istentisztelet lesz a Karácsony Sándor utca 31-33-ban a Mandák házban, délelőtt 10-órai kezdettel. Az Üllői úton az elkövetkezendő két évben nem lesz istentisztelet, mivel az egész épületet
Gitár koncert 2014
A zene a nagy egyesítő. Elképesztő erő. Olyasmi, ami még az olyanokban is közös lehet, akik mindenben, de mindenben különböznek. Sarah Dessen MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját jótékonysági gitár koncertünkre, melyet 2014. június 01-én, 1700 órai kezdettel
Felvételi információ 2014/15
Kedves Érdeklődők! Az új tanévben (2014/2015) is várjuk a jelentkezőket. Diákszállásunk Pest belvárosában több nagy egyetemhez közel helyezkedik el. A bérleti díj 23 500 Ft/hó, melyben benne van a nagy sebességű internet, és a rezsi is. Tudnivalók a felvételi információk menüpontban!
50 éves a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház és 15 éves a Diákszállás
Sok szeretettel meghívunk Téged és családodat a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház 15 éves Diákszállásának találkozójára! 2013. szeptember 21-én (szombati napon) lesz alkalmad megtekinteni, hogy milyen lett az épület, találkozhatsz korábbi lakótársaiddal, valamint egy hálaadó istentiszteleten is részt vehetsz. A
Felvételi a Gyülekezeti Házba!
Kedves Érdeklődők! A Mandák Mária Evangélikus Gyülekezi Ház, szeretettel várja a 2013/14-es tanévre a kollégista jelentkezőket a 2013.08.24-én 15:00-tól tartandó felvételi napon! Felvételi információk
Weöres 100 & piknik
Szeretettel várunk mindenkit Weöres Sándor evangélikus költő 100. születésnapja alkalmából interaktív verses zenés estünkre június 15-én, szombaton, 16 órától a Mandák Házba (Karácsony S. utca 31.) Utána piknikezhetünk a kertben, készülünk egy kis vendéglátással, de lehet hozni még enni-inni.
Réka könyvfordítása: Anyák a Bibliában c.
Megjelent Margot Käßmann: Anyák a Bibliában c. műve. 20 izgalmas bibliai anyaportrét mutat be a kötet a ma embere számára. Gyülekezetünk egyik legaktívabb tagja, Gyökös Réka magyar-német szakos tanárnő fordította le.