Megbékélés – Liszka Viktor

Megbékélés - Liszka Viktor

Liszka Viktor józsefvárosi evangélikus lelkész igehirdetése. Elhangzott vízkereszt utáni harmadik vasárnapon.

Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte őt: Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak. Ő így szólt hozzá: elmegyek, és meggyógyítom. De a százados ezt felelte: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi. Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt az őt követőkhöz: Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. De mondom nektek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában. (Mt 8,5-11)

Történt pedig egy alkalommal, hogy a Krisztus előtt vagy 400 évvel született híresen különc bölcs tanító, bizonyos Szinopéi Diogenész, aki annyira megvetette a földi javakat és a gazdagságot, hogy egy hordóban lakott, nos, ez a Diogenész éppen a hordójának dőlve sütkérezett a napon. És pont arra járt az akkori világ leghatalmasabb embere, Nagy Sándor makedón király, akit azóta is az egyik legnagyobb stratéga hadvezérként tart számon a történetírás.

Nagy Sándor, vagyis Alexandrosz király már hallott Diogenészről, és kíváncsi volt rá, ezért odalépett a sütkérező bölcshöz, és bemutatkozott neki, valahogy így: Alexandrosz vagyok, a nagy király. Mire Diogenész kinyitotta fél szemét, és így felelt: Diogenész vagyok, semmi több. A csodálkozó hadvezér azután azt kérdezte: tehetek érted valamit? Amire Diogenész pedig ezt mondta: igen, légy szíves állj arrébb, hogy ne takard el a napot.

Más források szerint egyébként nem is ezt felelte, hanem valami olyasmit, ami jobban megfelel annak, amit egy antik görög bölcselőről képzelünk, szóval más források szerint azt felelte Diogenész a királynak, hogy ne vedd el azt, amit nem adhatsz. Ezt is a napfényre értette a bölcs, de akármelyik verzió is igaz, abban egyetértenek a források, hogy a király ekkor ezt mondta: ha nem Nagy Sándor volnék, Diogenész szeretnék lenni.

Azért meséltem el ezt a kis anekdotát most, már persze azon kívül, hogy nagyon szeretem, és éppen mostanában kezdtem el Lénának is mesélni az esti mesélésekkor, szóval azért is, mert valahogy számomra a kapernaumi százados karakterében egyszerre jelenik meg Nagy Sándor és Diogenész, mintegy összegyúrva a két ember eggyé.

Az teljesen biztos, hogy a százados, csak úgy, mint Nagy Sándor, jól ismerte és gyakorolta is a hatalmat. Ez teljesen világosan kiderül abból, ahogyan beszél róla. Tudta, hogy mit jelent gyakorolni a hatalmat, és azt is, hogy mit jelent hatalom alá vetett embernek lenni. Mint egy középvezető.

De ebben a szentírási híradóban épp egy olyan helyzetben találjuk, amikor azt is megérti, hogy vannak dolgok, amik fölött nincs senkinek hatalma, csak Istennek, akit ő pogány létére igenis meglátott Jézusban. Ő maga nem vehet el olyasmit, amit nem adhat, de Jézus mindkettőre képes lehet.

Diogenészt nem vezeti meg Nagy Sándor félelmetes híre, és nem is arra figyel: annyit kér a legnagyobb királytól, hogy adjon utat a napfénynek.

A római százados pedig az emberi álruhába bújt királyok királyától, a földön járó Istentől szintén valami alapvetően lényegeset kér, amit semmilyen más király, semmilyen földi hatalom nem tudna megadni: a gyógyulást.

De fordítva is nézhetjük a dolgot: a kapernaumi százados, háta mögött az egész, hatalmas római birodalom erejével, az egyszerű diogenész-ruhába öltözött Jézusban azonnal meglátja azt a végső bölcsességet, amire talán mindig is vágyott. Ezért nem parancsol, hanem csak kér.

Nézhetjük ezt a népek és kultúrák szempontjából is egyébként, ha már egész héten a megbékélésről szólt az ökumenikus imahét. A római birodalom népe rettentő büszke volt magára, úgy gondolták, hogy a birodalom jelenti a fejlett civilizációt, és mindenki más csupán barbár, elmaradott népség csupán. Erre minden alapjuk megvolt: a leghatalmasabb birodalom volt akkor a római, fejlett jogrendszerrel és másokhoz képest fölfoghatatlanul kiépített infrastruktúrával.

Az általuk elfoglalt és leigázott országokról, népekről jobbára azt gondolták, hogy igazában még azok a szerencsések, hogy elfoglalták őket, mert így legalább a részei lehetnek ennek a csodálatos birodalomnak. Tehát az, hogy elfoglaltuk, tulajdonképpen nekik jó, gondolták.

Ugyanakkor a zsidó nép egészen hasonlóan gondolkodott: sok ezer éves fennállásuk folyamán ők ismerték meg és fogták föl először és egyedül, hogy egyetlen isten van, vallási és bölcsességirodalmukhoz nem volt fogható, és Isten választott népeként a hódító rómaiakról csak annyit gondoltak megvetően, hogy az csak eszköz Isten kezében, és úgy tűnik majd el, ahogyan létrejött a semmiből. Buta természetvallásos pogány banda. Szóval mindkét oldalról, zsidó és római tekintetben is ugyanazt találjuk: a gőgöt. A lenézést.

És ebben a szituációban ez a kapernaumi középvezető megszereti a leigázott, de azért nagyon nyakas zsidó népet, nagyvonalú és tisztelettudó velük, Lukács evangélista szerint még zsinagógát is építtetett nekik. Az akkori Kapernaum helyén folytatott ásatásokban valóban találtak egy Jézus-korabeli zsinagógát, amely ma is látható, és az egyik homlokzati faragványa egy római sas, és egy felirat, hogy a zsidók Istene iránti tiszteletből. Azt hiszem, ezek az evangéliumbéli százados történelmi nyomai lehetnek.

Úgyhogy Itt tanúi lehetünk egy olyan megbékélésnek, sőt, fölismerésnek, ami igazán ritkaság. De még annál is több.

Mert azok, akik fölismerték Jézusban a valódi hatalmat, azt, hogy ki ő valójában, általában nem így közelítettek hozzá. Most Nikodémusra gondolok elsősorban, erre a farizeus elöljáróra, aki a zsidó főtanács, a nagy szanhedrin tagja, de nem olyan, mint a többi főpap, hanem ő rájön Jézus valódi kilétére, és elmegy hozzá. És azt kéri tőle, hogy fedjen föl előtte titkokat Jézus.

Isten megjelenik választott népe között, és annak legtanultabb, és legjobb szándékú embere az Isten titkának megfejtését próbálja kiszedni belőle. A pogány római viszont udvarias vele, azt mondja, hogy nem vagyok rá méltó, hogy a hajlékomba jöjj, hanem hiszek benne, hogy egy szavadra megtörténik, amit kérek.

És nem isteni titkok megfejtését kéri tőle ez a pogány középvezető, hanem azt, amire minden embernek szüksége van: gyógyulást. Telitalálat. És még csak nem is magának kéri. Tízpontos telitalálat. Ez az a pillanat, amikor Diogenész és Nagy Sándor király figurája egybemosódik, és az az egy ember rájön, hogy saját maga, és a gőg az, ami Isten szeretetének napsugaraitól eltakarja önmagát.

És a gőg az, ami titkokat akar kicsikarni az Istentől, amikor pedig a gyógyulásra van szüksége az embernek, és arra, hogy ezt ne csak magának tudja kérni, sőt. Hogy ez nem akármilyen pillanat, arra abból következtethetünk, hogy Jézus elcsodálkozik a kapernaumi százados hitén. Hogy Jézus elcsodálkozik valamin? Ezt nehezemre esik elképzelni.

Annak tényleg biztosan súlya van, amin még Jézus is elcsodálkozik, aki egyébként tűpontossággal lát bele az emberbe, hát minden történet erről szól, hogy őt nem lehet megvezetni, sejtekig belelát az ember szívébe. Úgyhogy vettem a bátorságot, és utána böngésztem az evangéliumokban, hogy esetleg hol szerepel még olyan szó, mint itt, hogy Jézus elcsodálkozik.

És nagyon elcsodálkoztam, mert ezen kívül egyetlen helyen olvassuk róla ezt, akkor, amikor a saját hazájában, Názáretben elcsodálkozik azon, hogy saját földijei, az otthonának ismerős és rokon lakói mennyire nem látják, ki ő.

Csodálkozott is hitetlenségükön, írja Márk evangélista.

Szóval földi életében Jézus kétszer csodálkozott: egyszer, amikor rokonai és népe nem hitt benne, és még egyszer, amikor egy idegen, pogány nép középvezetője leiskolázta Isten választott népét hitből, udvariasságból, gőg-nélküliségből.

Úgyhogy itt megint azt látjuk: megtörténik a testi csoda, a gyógyulás. Jézus nem fukarkodott az ilyesmivel. De a valódi csoda ott van, amikor Diogenész fölismeri a királyt, de nem aranyat kér tőle, vagy más kincset, hanem utat a napfénynek, és amikor a király fölismeri Diogenészt, aki nem az ő királyságával van elfoglalva, hanem a lényeget látja meg.

Nagyon fontos, hogy a csodát aktualizáljuk is, mert Jézus evangéliuma nem történelemkönyv, vagy kicsiknek szóló esti mese, hanem élő, és ható erő, ami minden szituációban mond valamit nekünk is.

És én azt hiszem, hogy most a kapernaumi százados hitének azon oldala szólhat hozzánk valódi erővel, ami nem magának kér gyógyulást, de szilárdan hisz benne, hogy Jézus szavára másnak is kérhet gyógyulást.

Arra gondolok, hogy meg tudjuk-e kockáztatni, hogy olyan erővel higgyünk Jézus gyógyításában és a másoknak kérés erejében, hogy most azokért kérjünk, akiket az olaszországi buszbaleset érint. Akik ott most elveszítették gyereküket, azok gyógyíthatatlanabb kínokat élhetnek át, úgy képzelem, mint a kapernaumi százados paralízises szolgája.

Minden időben kihívás elé állítja a hitünket a világ, de Jézus azt mondta, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, akik asztalhoz telepedhetnek Ábrahámmal a mennyek országában.

Szeretném azt gondolni, hogy mi vagyunk ezek a napkeleti Nagy Sándorok és napnyugati Diogenészek, akik fölismerjük, hogy mit adhat valójában nekünk Jézus. Mindig van miért kérni. És mindig van még gőg, amit félre kell állítanunk Isten szeretetének útjából magunkban.

Ma legyen ez a gyereküket elvesztett szülők ügye, az őket bénító fájdalom enyhüléséért való gyógyító könyörgés.

Isten! Édesatyánk! Tudjuk, hogy nem vehetünk el olyasmit, amit nem adhatunk. De te Jézusban fölhatalmaztál bennünket arra, hogy olyat kérjünk, amit senki más nem adhat meg rajtad kívül. Ezért kérünk, hogy adj utat együttérzésünknek, és szereteteddel öleld át mindazokat, akik most a baleset tragédiájában szenvednek. Urunk, mi nem tudjuk elképzelni, mi adhat vigasztalást egy gyermekét elvesztő szülőnek, de hisszük, hogy a te jelenléted megtalálja a gyógyulás titkos útjait. Ámen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .